Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szomorú történetek:-(

6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kerteteken kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15percet ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani:\"Köszönöm\". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom, és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék.   (Sírós)

 

 

 

 

Nem nagyon emlékszem már a helyre, ahol születtem. Szűk volt és sötét, és az emberek sohasem játszottak velünk. De emlékszem Anyura és az ő puha bundájára, aki sajnos gyakran beteg volt és sovány. Alig tudott tejet adni nekem, a bátyáimnak és a húgaimnak. Közülük sokan meghaltak, még mindig nagyon hiányoznak nekem.
...Emlékszem a napra, amikor elválasztottak Anyutól. Olyan szomorú voltam és féltem is, a tejfogaim épp csak kinőttek és nagyon is Anyuval kellett volna maradnom még, de ő beteg volt és az emberek állandóan azt mondogatták, hogy pénzre van szükségük és elegük volt a rendetlenségből, amit a testvéreimmel okoztunk.
Betettek minket egy ketrecbe és egy idegen helyre vittek. Csak kettőnket.
Összebújtunk és nagyon féltünk, és még mindig egyetlen kéz sem jött hozzánk cirógatni, vagy babusgatni. Csak az a sok fény, hang és szagok!
...Egy üzletben vagyunk, ahol rengeteg különböző állat van! Néhány vijjogva csiripel, van, amelyik nyávog, megint mások kukucskálnak csak.
A húgommal együtt egy kis kalitkába vagyunk zsúfolva és más kölykök hangját is hallom körülöttünk. Látom az embereket amint bámulnak rám, szeretem a kis embereket, a gyerekeket. Olyan édesek és mókásak, mintha játszani akarnának velem!
Egész nap a kalitkában maradunk, néha gonosz emberek megütik az üveget, hogy megijesszenek bennünket, néha kivesznek minket, hogy megmutassanak az embereknek. Néhányan gyengédek, néhányuk viszont bánt minket, viszont mind azt mondja Á milyen aranyosak! Szeretnék egy ilyet!
...De végül egyikünket sem vitt haza senki.

A nővérem tegnap este múlt ki, amikor az üzlet sötét volt. Rátettem a fejem a puha bundájára és éreztem, amint az élet elszállt csöppnyi testéből. Hallottam, amint azt mondták, nagyon beteg volt, és azt, hogy akciós áron leszek eladva, csakhogy hamar eltűnjek a boltból. Azt hiszem az én gyönge nyüszítésem volt az egyetlen, ami gyászolta őt, amint reggel kivették Húgom testét a ketrecünkből, és a szemétbe dobták.

...Ma egy család jött és magukkal vittek! Micsoda boldog nap ez nekem! Igazán kedves család, ők igen-igen akartak engem! Vettek nekem egy tálat és eledelt és a kislány olyan gyöngéden tartott a karjaiban. Annyira szeretem őt! Az anyukája és az apukája azt mondta, milyen édes és jó kiskutya vagyok! Úgy hívnak Angyal. Szeretem nyalogatni a gazdijaimat. A család olyan jól gondomat viseli, szeretnek, gyöngédek és édesek velem. Szelíden tanítanak a jó és a rossz dolgokra, enni adnak és rengeteg szeretetet. Az egyetlen, amit szeretnék, hogy örömöt leljenek bennem. Imádom a kislányt, és ha szaladgálunk, vagy játszom vele, azt nagyon élvezem.

...Ma az állatorvosnál voltunk. Ez egy szörnyű hely volt és nagyon meg voltam ijedve.

Kaptam néhány szurit, de a legjobb barátom ? a kislány ? olyan óvatosan tartott és azt mondta minden rendben lesz, hogy megnyugodtam. A doki szomorú dolgokat mondhatott a szeretett családomnak, mert rém lehangoltak lettek. Olyasmit mondtak, mint súlyos csípő-elmozdulás és mondtak valamit még a szívemről is...

Hallottam amint a doktor a felelőtlen kutyaszaporítókról beszélt és, hogy a szüleim nem

http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/dododo3/uploads/cano02.png

lettek kivizsgálva. Nem tudom, ezek mit jelenthetnek, csak azt, hogy nagyon rosszul esik ilyen gondterheltnek látni a családomat. De ők még mindig szeretnek engem, és én is nagyon szeretem őket!... 
 ...Ma vagyok 6 hónapos. Míg a többi hasonló korú kiskutya jól megtermett és pajkos, nekem szörnyen fáj, ha csak megmozdulok is. A fájdalom soha nem csillapodik.
Akkor is fáj, amikor futok, vagy a hőn szeretett kislánnyal játszom, sőt a lélegzetvételt is fájdalmasnak találom. Megteszem a tőlem telhető legjobbat, hogy az az erős kölyök legyek amilyennek tudom, elvárnának, de ez oly nehéz.
Majd a szívem szakad meg a szomorú kislány láttán, és hallani az Anyut és Aput beszélni arról, lehet, hogy elérkezett az idő. Számos alkalommal jártam már az állatorvosnál, és a leletek sohasem jók. Mindig csak Veleszületett Rendellenességekről beszélnek.
Én csak a meleg napfényt szeretném végre, futkározni és játszani és odabújni hozzájuk.
A múlt este volt a legrosszabb, a Fájdalom mostanra már állandó kísérőm, már az is fáj, ha felkelek, és inni megyek. Próbálok felállni, de csak nyüszítek a fájdalomtól.
...Végül betesznek az autóba. Mindenki szomorú és én nem tudom miért. Rosszul viselkedtem talán? Próbálok jó lenni és kedves. Mit csináltam rosszul? Ó bárcsak ez a fájdalom múlna már! Bárcsak felszáríthatnám a könnyeit ennek a kislánynak.
Próbálom kinyújtani az orromat és megnyalni a kezét, de ismét csak nyüszíteni tudok a fájdalomtól.
Az állatorvos asztala furcsán hideg. Ismét nagyon meg vagyok ijedve. Mindegyik ember ölel, szeret engem, a könnyeik a puha bundámra potyognak. Érzem a szeretetüket és ugyanakkor a szomorúságukat is. Végre sikerül finoman megnyalogatni a kezeiket. Még a doktor sem tűnik olyan gondterheltnek ma, gyöngéd és érzek valami enyhülést a fájdalmamban is. A kislány óvatosan tart és én hálás vagyok neki mindazért a szeretetért, amit nekem ad.Most egy kis csípést érzek az első mancsomban. A fájdalom múlik és béke telepszik rám. Most már meg is tudom finoman nyalogatni a kezét. Álomszerű a látvány, ami elém tárul: Anyu, bátyáim és húgaim egy távoli zöld mezőn vannak a Szivárvány Hídnál. Azt mondják, ott nem létezik a fájdalom, csak béke és boldogság.

Búcsút intek a családnak az egyetlen módon, ahogy tudok: kis farokcsóválással, és az orrommal megérintem őket. Végig azt reméltem, hogy hosszú-hosszú éveket töltök el velük, de nem lehetett.
Látják, mondta az orvos, az állatkereskedésben kapható kölykök NEM felelősségteljes tenyésztőktől származnak!
Már nem fáj semmi, és jól tudom, sok év fog eltelni, míg ismét találkozhatom a szeretteimmel.

Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok ...

 

 

 

 

 


Erik szívesen magával vitte Bobit, a kutyáját, hogy a patak mentén felfedező utat tegyenek a tanyájukon. Egyszer, amikor a legelőn jártak, Erik meglátott egy tehenet biztos távolban. De ahogy megálltak, hogy bizonyos nyomokat szemügyre vegyenek, dühödt tehénbőgést hallott, és valami nagy robajjal áttört a bozóton. Földbe gyökerezett a lába, ahogy egy fekete tehén rá akart rohanni.

De akkor Bobi – akit arra tanítottak, hogy tartsa távol magát a tehenektől – acsarkodva rávetette magát a tehénre. Az megrázta a fejét, és figyelme Bobi felé irányult, majd a következi pillanatban földhöz teremtette az ebet.

Erik felmászott egy fára abban a tudatban, hogy Bobi meg tudja védeni magát. Ám ahogy lenézett onnan, látta, hogy tévedett. „Istenem, kérlek vigyázz Bobira!”- könyörgött, amikor a felbőszült tehén újra nekitámadt a kutyájának. Erik fentről figyelt, míg végül a tehén visszament a bozótba. A bozót takarásában észrevette a tehén újszülött borját. Leereszkedett a fáról, és odasietett a mozdulatlan Bobihoz. Összeszorult torokkal nyalábolta a fel a kutyát, és minden erejét összeszedve a házukhoz vitte.

- Apa! Anya! – kiáltotta kétségbeesetten. – Segítsetek!

Szülei futva jöttek, és Erik arcáról peregtek a könnyek, miközben beszámolt a történtekről.
Apa Bobi mellkasához szorította a fülét.

- Még ver a szíve! – mondta. – Vigyük el az állatorvoshoz!

Erik a váróteremben ült, amíg az orvos hosszan vizsgálta, és ellátta Bobit.

- Fel fog épülni a kutyád – mondta, miután végzett-, de több bordája is eltört. A tüdeje átfúródott, és agyrázkódást kapott. Itt marad nálunk, míg megerősödik. Erik és édesapja szótlanul hazahajtottak.

- Bobi a tehénnek ment, hogy ne bántson engem – mondta végül Erik.

Apa bólintott.
- Bobi önként nézett szembe a halállal azért, hogy te élhess.


 

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< 06 / 2017 >>


Statisztika

Most: 3
Összes: 49806
30 nap: 1087
24 óra: 25